Beszélgetés*

A kerettanterv a szabad beszélgetést javasolja az elsődleges módszernek, mivel fontos, hogy a gyermek saját gondolatait, véleményét kimondja, ezáltal tudatosítsa, valamint mások gondolatait is meghallgassa, megértse. A szabad, tanár által moderált – tehát nem irányított, hanem kezdeményezett és mederben tartott – beszélgetés nemcsak az önismeretet és kommunikációt fejleszti, hanem a vitakultúrát, empátiát, toleranciát is gyakoroltatja. Ez a módszertani hagyomány az etika és gyermekfilozófia oktatásához nyúlik vissza.

A beszélgetéshez a pedagógusnak óra előtt végig kell gondolni, milyen kérdéseket tenne fel a témával vagy a feladattal kapcsolatban. Ajánljuk a kérdésgombolyítót, amely az előre elképzelt beszélgetést előrevivő, egymásba fűződő kérdések csoportja. Ez alkalmas lehet arra is, hogy ha nehezebben indul a beszélgetés, egy másik kérdéssel próbáljuk elősegíteni. Azonban a pedagógusnak elsősorban az éppen aktuális beszélgetést kell előrevivő – értelmező – visszajelző – moderáló kérdésekkel terelnie, ekkor egész más kérdések is előkerülhetnek.

A beszélgetés során hasznos visszajelző parafrázisokat használni a biztosabb megértés segítésére. Ez azt jelenti, hogy a megfogalmazott gondolatot – különösen ha kissé nehézkesebbre sikerült – más szavakkal adjuk vissza. “Arra gondolsz, hogy …” “Ezt úgy értetted, hogy …”  Így az is kiderülhet, hogy a beszélő nem arra gondolt pontosan, amit mi megfogalmaztunk, így lehetőség nyílik a pontosításra. Érzelmi állapotokra is visszajelezhetünk. “Úgy látom, félsz attól, hogy …”, “Nem szereted, ha ….” Ez a módszer – nevezhetjük értő figyelemnek is Thomas Gordon után – egyben mintát nyújt az egymásra való figyelésre és gyakoroltatja is azt.

Az a jó, ha a gyerekek maguk vezetik a beszélgetést. Ha a pedagógus úgy látja, hogy nagyon más irányba kanyarodik, néhány közbevetett mondattal visszatérhet egy korábbi pontra. “Ez is fontos dolog, de szeretném, ha még beszélnénk arról, hogy …” “Szívesen beszélgetnék erről is, de a mai témánknak is van még néhány érdekes része …”  Ugyanakkor, ha hasonló fontosságú, esetleg a későbbiekben következő téma jön elő, akkor arra is rá lehet szánni az időt.

A beszélgetés központi szerepe miatt át kell gondolnunk néhány szervezési, óravezetési kérdést. A beszélgetés ideális formája az egymás felé fordulás, körben ülés, de a legtöbb iskolai tanterem úgy van elrendezve, hogy a gyerekek a tanárt lássák, ne egymást. Ez azt sugalmazza, hogy elsősorban mindenki a tanárhoz beszéljen, rá figyeljen, csak másodsorban hallgatják egymást. Szerencsés lenne, ha a beszélgetéshez – például kis létszámú osztálynál, elég nagy teremben – a székekkel kört alakítanánk. Tisztában vagyunk vele, hogy ez időt vesz el, némi átmeneti rendetlenséggel jár, de ahogy a gyerekek megszokják egy rajz-, testnevelés- vagy technikaóra előkészületeit, úgy ezt is megtanulják. Ha ez nem lehetséges, mindenképpen javasoljuk, hogy a székeket fordítsák egymás felé, és a pedagógus is üljön valahová közéjük, jelezve, hogy résztvevője a beszélgetésnek.

Másik kérdés az, hogyan tudunk szót adni, illetve elég figyelmet adni egy gyereknek. Nagy létszámú osztálynál kisebb a lehetőség arra, hogy mindenkit meghallgassunk. Kipróbálásra javasoljuk a csoportmunkát. Ez a munkaforma is ritka az iskolákban, mivel nem kis szervezést igényel. De például a nyelvtanítási vagy projektórai tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek ezt is gyorsan megszokják, még kisebb korban is. Bíznunk kell az önállóságukban, hiszen később ezt egyre jobban elvárjuk tőlük. Az átmeneti időszakot követően természetessé válhat számukra ez a munkaforma is.

Csoportmunkánál figyelnünk kell a csoport összetételére. Ez lehet véletlenszerű, ami egy jól alakuló közösségben valószínűleg nem lesz probléma. Máshol érdemes először a barátokat egy csoportba osztani, de később fokozatosan változtassunk időnként ezen, ne erősítsük azt, hogy egy adott csoportnak, mindig ugyanazok a tagjai! Nem minden feladat alkalmas csoportmunkára, de ez is a pedagógus meglátásán múlik. Bonyolultabb kérdéseket jobb tanári figyelemmel kísérni. A csoportok alakítása során hasznos valami keretet, egyszerű szabályt bevezetni, például legyen a csoporton belül valaki, aki arra figyel, hogy kulturáltan beszélgessenek, ne vágjanak egymás szavába, és valaki a beszélgetés végén összefoglalhatja a csoportban elhangzott érdekesebb gondolatokat a többi csoport tagjai számára.

A csoportmunka mellett nagyon jól alkalmazható módszer a páros munka. Nagyszerűen fejleszti az egymásra figyelést, az empátiát, toleranciát.

Ahogy már korábban említettük, az, hogy a közösség tagjai beszélgetnek egymással, odafigyelnek egymásra, erőteljes hatással van a tanulásukra, ám számolnunk kell néhány nehézséggel is. Elsősorban a helyzet esetleges ismeretlenségével. Ha ez az egyetlen alkalom, ahol szabad beszélgetésre van idő vagy lehetőség az iskolában, időbe telik, míg kialakul ennek a rendje, megszokottsága. Első alkalmakkor a pedagógusnak, és a gyerekeknek ki kell találniuk ennek a szabályait, hiszen valószínűleg tapasztalataik szerint „tanulni” padban ülve, táblát figyelve szokás. Érdemes tudatosítani a gyerekekben, hogy ez az óra kicsit más, mint a többi, inkább a készségtárgyak óráihoz hasonlítható.

Gondot okozhat, ha a közösség nem összetartó. Mivel amúgy is feladatunk a közösség erősítése, ez az óra erre komoly lehetőséget ad, és nem kell indokolni, mennyivel hatékonyabb egy jó közösséggel együtt dolgozni. A közösségnek része a pedagógus is, az ő elfogadottsága is növekedhet ezeken az órákon. Más kérdés, hogy az adott csoportban hányan lesznek az osztályból, hiszen a tanulók egy része valószínűleg hit- és erkölcstanórán vesz részt.

Legnagyobb gondot az okozhatja, ha egy gyermek nem vonható be a beszélgetésbe. Ez fakadhat abból, hogy nem szeret szerepelni, de abból is, hogy bizonyos kérdésekre nem akar a csoport előtt válaszolni. Nagyon kényes területre léphetünk egy egyszerű „Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?” vagy „Ki bántott meg legutóbb?” kérdéssel. Ezt a pedagógusnak rendkívül érzékenyen kell kezelni. Nehéz eldönteni, szabad-e ilyesfajta kérdéseket feltenni egyáltalán. Ha egyik gyermek sem beszél szívesen, a pedagógus dönthet úgy, hogy ő kezdi a beszélgetést egy személyes történettel. Leginkább úgy teremthetünk lehetőséget arra, hogy a gyermek beszélhessen, elmondhassa a véleményét, gondolatait, hogy nem egyes szám második személyben, neki tesszük fel a kérdést, hanem szituációt néz meg, történetet hallgat meg, amelyben másokkal történnek meg események, és arról, mintegy kívülről nézve beszélhet. A tankönyv anyagait is előzetesen meg kell vizsgálni, mennyire illeszthető az adott gyerekközösséghez, mennyire van ott jelen pl. a kirekesztés, milyen a közösség, milyen a leggyakoribb családmodell, milyen a gyerekek családi háttere, stb. Ha valamiért nem illeszthető a tananyag a csoporthoz vagy annak egy-egy tagjának feltehetően nehéz helyzetet okoz, szükséges változtatni.

Szituációs játék*

Amíg új tevékenységnek számít, akár a pedagógus is vállalhat szerepet benne, hogy bátorítsa a tagokat. Amennyiben a csoport szereti, alkalmazhatunk többször szituációs játékot. Egy helyzet eljátszása után néhány szabad vagy fókuszáló kérdéssel elemezzük a látottakat. Pl. „Mit gondoltok erről a helyzetről?” „Egyetértesz azzal, amit tettek?” „Te is így játszottad volna el?” vagy „Miért mondták vajon azt, hogy …?” A kérdések természetesen a lezajlott helyzethez igazodnak, ha egy különösen érdekes szituáció alakul ki, akkor jobban ki lehet elemezni. A játék kétféleképpen előkészíthető: megadjuk a helyzetet, a szereplők pedig szabadon alakítják a játékot – ekkor a pedagógusnak időtartamot kell megadni, vagy menet közben megállítani a játékot, hogy az időt kontrollálja –, vagy a szereplők előre megkapják az instrukciókat arról, nagyjából hogyan viselkedjenek. Ez a csoporttól, a résztvevőktől is függ, attól, mennyire kreatív és fegyelmezett a csapat. Ha a pedagógus is részt vesz a játékban, szándékosan kiélezetté teheti a helyzetet, így a követő megbeszélés érdekesebb lehet. Ha rutinossá válnak a gyerekek mind a játékban, mind az elemzésben, akár el is hagyhatjuk a tanári kérdéseket.

A konkrét szituációk mellett a dramatizálásra is jó lehetőséget teremtenek a történetek. Ennek célja élményszerűvé tenni a hallottakat, vagy egy helyzet gyakorlása – pl. a segítségkérésé. El lehet játszani egy történetet többféle kifejlettel is, így alternatívákat kereshetünk.

A gyerekek a szereplők bőrébe bújva átélhetik a szerep adta érzelmeket. Kialakul bennük a jó és rossz érzésekkel kapcsolatos sajátos szerepbeli viszonyulás. Dramatizálás után könnyebben véleményt tudnak alkotni arról, hogy a  szereplők különböző helyzetekben való döntései milyen erkölcsi megítélés alá esnek.

A dramatizálás a nézők számára számára vizualizálja a helyzetet. Követő feladatként a látottakról is lehet beszélgetni. Ha ismerik a történetet, akkor itt a szereplők mozgására, testbeszédére, hanghordozására is figyelhetnek, amelyek jobban kifejezik az érzéseket. Azt is összevethetjük, ugyanazt gondolta-e egy helyzetről a néző és az, aki játszotta a szerepet. Nagyobb gyerekek önállóan felkészülhetnek egy történetből, és a többiek csak a dramatizált változatot látják. Ilyenkor természetesen tartalmi szempontokból is elemzik a nézők a látottakat.

Bármilyen valóságban lezajlott esemény, konfliktus, probléma is behozható az erkölcstanórára megbeszélésre, eljátszásra, ám óvatosan kezelve azt, attól függően, érintett-e valaki az osztályban benne.

A ráhangolás

Nem igazán terjedt el az oktatásban az óra eleji ráhangolás. Az idegen nyelvi órák bemelegítő gyakorlatai azt a célt szolgálják, hogy “átálljon” a tanuló az anyanyelvről a tanult idegen nyelvre. Az óra elején könnyű, ismétlő, esetleg szórakoztató feladat észrevétlenül vezet át egy másik tantárgy tudásterületére. Ezt gyakran lehetne alkalmazni több órán is.

A ráhangolás tehát történhet magára a tantárgyra, de ezen belül az óra témájára is. Érdemes olyan módszert választani, amely kissé eltér az órán alkalmazott többi módszertől. A bemelegítő feladatnak nem kell szervesen kötődnie a következő feladathoz, elég, ha “megmozgatja” azokat a gondolatokat, fogalmakat, amelyek később előkerülnek.

Használhatunk bátran sokféle eszközt: verseket, képeket, játékokat, fogalmi asszociációkat, dalokat, zenét, találós kérdést, rejtvényt. Menet közben fog kiderülni, mire reagál legjobban a csoport.

Játékok

Az óra bármely szakaszában alkalmazhatóak. Több funkciójuk lehet. Egyrészt – és ezzel semmi baj nincs egy iskolai tanórán sem – a figyelem, koncentráció oldására, “lazításra”. A résztvevők egymásra hangolására, oldódásra, előkészítve, hogy kissé más jellegű foglalkozás következik, ahol jobban megnyílnak a gyerekek. Az óra bevezető szakaszában különösen hasznos.

A játék kiválasztásánál azonban érdemes egy másik szempontot is figyelembe venni. A játék tartalma, formája, a játék során felmerülő helyzet, az ott keletkező érzelmek már kapcsolhatók az óra tervezett témájához. Tehát egyben a témára hangolás is megtörténik. Például egy Activity-típusú játékkal bevezethetjük a kommunikáció témáját, egymás megértésének témáját, önkifejezést, akár a tanulás témáját is. Egy fogócska után rákérdezhetünk a “ház” azaz a biztonságos hely fontosságára. A játék után is kezdeményezhetünk rövid beszélgetést: “Hogyan érezted magad a játék közben?” , “Milyen érzés volt az, hogy kizártak a körből?”, “Vajon mitől nem tudott jól működni ez a játék?” **

A játékoknál készününk kell arra, hogy a játék szabályainak megértése, a játék begyakorlása időt vesz igénybe. Kisebbeknél – de néha még felsősöknél is – 10-15 perc is kell rá. Ezért úgy kell terveznünk az órát, hogy új játék bevezetésénél ennyit számoljunk. Veszteségnek tűnik, de nem az. Egyrészt minden szabály-játék fejlesztő hatású, akár logikai képességek, akár az együttműködés szempontjából. Másrészt a későbbiekben bármikor játszhatunk egyet a “készletből”, akár más órákon is. A tanítók egyeztethetnek a napközis nevelővel, hogy ha lehet, délután szánjanak időt a játék begyakorlására.

Asszociációk, irányítás

Ennél a tantárgynál a pedagógusnak végig kell gondolni és el kell különíteni azt, hogy egy feladatnál, egy bizonyos választ vár vagy szabad asszociációkat mondhatnak a gyerekek. Általában az iskolában egy előre elgondolt válasz felé vezetjük kérdéseinkkel a gyerekeket, ezért nekik is szokatlan, ha például egy képről szabadon mondhatnak bármit, vagy egy szituáció elemzésekor egyéni, egyedi meglátásaikra vagyunk kíváncsiak. Ha így van, akkor vigyáznunk kell, véletlenül se érződjön az a reakciónkból, hogy másra számítottunk. Ugyanakkor például egy történet elemzésekor kérhetjük a szabad véleményt is, de gyakoribb, hogy egy értelmezés a legmegfelelőbb.

A beszélgetések során szintén figyelnünk kell arra, a feltett kérdésre egy bizonyos választ várunk-e, vagy éppen ellenkezőleg, a különböző meglátásokat, értelmezéseket szeretnénk hallani.

Képek

Képeket – fotókat, rajzokat – sokoldalúan használhatunk bármely tantárgy tanítása során A tankönyvekben természetesen illusztrációként jelennek meg legtöbbször. Ilyen esetben a történet elolvasása, meghallgatása előtt is megszemlélhetik a tanulók, mintegy ráhangolásként, kikről vagy miről fog szólni a történet. A kép azonban önmagában is lehet feladat. Kérdezhetünk róla szabad asszociációkat, akár játék keretében. Erre különöse jók a művészeti alkotások, festmények. Kitalálhatják a gyerekek, milyen esemény zajlik éppen a képen, azaz értelmezik, amit látnak. (Hasznos arra is felhívni a figyelmet, hogy ez az egyéni elképzelése mindenkinek, nem egyértelmű tény. Ezért ilyenkor az a jó, minél többféle értelmezés születik.) Lehet beszélgetni arról, mi történhetett korábban, mi következhet ezután, azaz egy történetet fogalmazunk meg, amelyet el is lehet játszani. Ki is hagyhatjuk a beszélgetést úgy, hogy a képre a gyerekek szintén képeket alkotnak, például képregényt, rajzot. A kép alkotása azért is lehet fontos, mert a verbális tevékenységek mellett egy másfajta önkifejezést biztosít. Azonkívül a csoportban, közösen végzett feladatok mellett önálló munkára is lehetőséget ad. **

Történetek

Történetek – azaz mesék, irodalmi részletek, versek, filmrészletek, valós események – megbeszélése, elemzése erkölcsi, etikai szempontból nagy hagyományokkal bír, akár irodalom- vagy olvasásórára, etika- vagy gyermekfilozófia-foglalkozásra gondolunk. A történet kiválasztásának szempontjaira szeretnénk javaslatokat tenni, természetesen ettől eltérő nézetek is lehetségesek.

Milyen történeteket válasszunk?

Rövidet, tömört vagy hosszabbat? – Egyik fontos tényező természetesen az idő, az, hány percet szánunk a történet megismertetésére. Itt előjöhet az olvasás problémája, azaz hogy minél kisebbek a gyerekek, annál nagyobb különbségek lehetnek olvasási tempójukban. Fontos gyakorolni is az olvasást, ám ezen az órán inkább a tartalomra kellene koncentrálni. Ezért mi határozottan javasoljuk a felolvasást, különösen alsóbb osztályokban, elsőben, akár úgy, hogy ne lássák a szöveget a tanulók. (Később elolvashatja egyedül is.)

Életszerű történet legyen vagy mese? – Elég hosszú legyen ahhoz, hogy felvázoljuk a helyzet minden fontos elemét. Ne legyen „tanmese” – túl egyértelmű következtetéssel –, jobb, ha van  miről gondolkodni. Ha a műfaj mese, a benne szereplő eseménysor, helyzet olyan legyen, amivel azonosulni tud a gyerek. Ha erkölcsi tanulságú a mese, és szépen van megfogalmazva, nem is kell sokat magyarázni, megvitatni, az „magától” hat, esetleg utólag más jellegű feladattal lehet fel- vagy továbbdolgozni: illusztráció, a szereplőkkel egy más helyzet megírása, hasonló történet írása. A mesékkel amúgy is vigyázni kell: sokszor a „jó” győzedelme önmagában rossz tettekkel érhető el! (A „gonosz” megölése, megsemmisítése…)

Egyértelműen jó és rossz szerepek legyenek vagy árnyaltabbak? – Inkább árnyaltabbak azért, hogy arra készítsük a gyerekeket, hogy a döntések nem mindig egyértelműek, és az emberek sem jók vagy rosszak. Az egyértelmű szerepek sem késztetnek gondolkodásra, nincs dilemmahelyzet.

Eltávolítás vagy azonosulás? – Ez azt jelenti, hogy a történetben megjelenő helyzet mennyire realisztikus, mennyire találunk könnyen párhuzamokat a gyerekek életével. Nem tudhatjuk, melyik helyzettel mennyire tud azonosulni egy-egy gyerek, milyen tapasztalatai vannak. Érdekesebb talán, ha a több olyan elem van – például a szereplők, környezet – ami elérő a hétköznapitól, ám a szituációk emberiek. (Ilyenek pl az állatos mesék.) Érdemes a szövegben megjelenő helyzetet kötni a gyerekek életéhez, párhuzamokat keresni. A nehéz témák viszont kifejezetten igénylik az eltávolítást. Pl. kirekesztés, előítélet témában elsősorban a történetről kell beszélni – ezen keresztül természetesen a gyerekek saját tapasztalatai is megjelennek, de nem egyes szám első személyben. Később a pedagógus felvetheti a hasonlóságot valós esetekkel. Nagyobbaknál, felső tagozaton viszont valós történetekkel is megpróbálkozhatunk, de a személyesség ott is mindig óvatosan kezelendő.

Válasszunk-e aktuális esetet? – Az erkölcstanórára be lehet hozni aktuális esetet – ami a közvetlen környezetükben történt, osztályban, iskolában –, de ne túl gyakran, csak ha jól fogadják a gyerekek. Fontos előre megbeszélni velük, megkérdezni őket, hajlandók-e rá, különösen, ha érintettek is vannak az osztályban. Lehet konfliktuskezelésre is használni. Máshol, pl. az iskolában történt esettel az lehet a gond, hogy nem ismerünk minden részletet.

Hogyan beszéljük meg a történetet?

Mennyire legyen részletes a történet értelmezése? – Mint általában minden szövegnél, fontos ellenőrizni, ki hogyan értette, mennyire értette meg azt, esetleg vannak-e ismeretlen fogalmak.  De itt törekedjünk arra, hogy csak a történetben felmerülő kulcshelyzetre fókuszáljunk, azt értelmezzük néhány kérdéssel, majd az egyéni értelmezés, vélemény, saját tapasztalatok felé haladjunk.

Levonjuk-e az erkölcsi következtetést? – Ne, csak ha a gyerekek fogalmazzák meg. Nem biztos, hogy egy erkölcsi elv megfogalmazásához elég egy történet.

A pedagógus kijelentse-e, melyik a „helyes” gondolat azok közül, amelyet a gyerekek elmondtak? – Ne, hiszen sok vélemény lehet helyes, hanem próbálja azt kinyilvánítani, hogy melyik elhangzott véleménnyel ért ő egyet és miért. Vigyázzunk, ne éreztessük a gyerekkel azt, hogy van erre „helyes” válasz, mert elveszítheti a kedvét attól, hogy őszinte legyen! Itt is mintát kell nyújtanunk az elfogadásra.

Fenyődi Andrea – Pénzesné Börzsei Anita

 

* A Módszertani ajánlás Beszélgetés és Szituációs játék része a Fenyődi Andrea – Pénzesné Börzsei Anita: Kézikönyv Az én világom 1. tanításához, Apáczai Kiadó, 2013. alapján íródott.

** Példák találhatók a ráhangoló játékok és a képek használatára a Fenyődi Andrea – Pénzesné Börzsei Anita: Az én világom 1. Apáczai Kiadó, 2013. és a Fenyődi Andrea – Pénzesné Börzsei Anita: Kézikönyv Az én világom 1. tanításához, Apáczai Kiadó, 2013. kiadványokban